A Nap beárad, az Idő ömlik
a vízszintesre tárt ablakból az ágyra,
a ferde gipszkarton falon
megremeg egy kaszáspók lába.
Valami furcsa összefüggés
a fény és az évek között.
Ha leírom, nincs köztük semmi.
Csak szánni való, ahogy működök:
a tömeggel bírók mozgása véges.