Júdás
Csókkal
árvulsz el, barátság,
határokon túlra mentem,
gyönyörű
volt, néma hátság,
csúcsok, hóval
ellepetten.
Kristályvizű tavaidban
fellobbant
kihűlő fényem,
fenyves-zúgó szavad itt van,
múltam poros
rakterében.
Lankáidon heverészvén
mélykék egedben
fürödtem,
fölülről a hollók nézték,
hogy pihenek
elgyötörten.
De örökké ez sem tartott,
lejárt
vízummal kezemben
visszanéztem a határról:
mindent, mi
volt, tönkretettem.
|