Bízd rám magad, s a vak vezet
Már nem vágyom rád, egy vagyunk.
Magányra vágyom, csak veled,
zsibong közösbe tett agyunk,
bízd rám magad, s a vak vezet.
De közben minden perc hasít
közénk egy véres megszokást,
és élvezem, ha nem vagy itt,
a tőled kongó nagyszobát.
Nem hiányzol már: én magam
vagyok hiányos nélküled.
Szerelmünk végre létra, rang,
egy kulcsra váró épület.
|