2012-06-25 | XXIII. évfolyam 2012. 12. (602.) szám (2012. június 25.)

Helikon

Gyászreakció

(Az első év)

a fürdőszoba padlóján
fehérre marta a fugát a könny
csempék hajszálrepedései futnak
térd- és ökölalakban
a mennyezetet
szitkok pernyéi takarják
függőlegesen kettéhasadt a tükör
lerakódik a megbékélés
de takarításonként
felszínre kerülnek a síremlékek


(A második év)

A gyógyszer és az alkohol,
koholmány csak, hogy felszínes:
minek maradjak ott, ahol
csaholva kerget bármi nesz,
akad még csók az
éjben,
élj benne,
mint a csillag,
ha szédülök, beleng,
az égen ő az illat,
a fejben rend ne lakjék,
csak por
és zaj
és fények,
barátok? ellenségek?
így egyiktől se félek
– de néha-néha
mintha
itt hagyna
egy-egy óra,
mögöttük csöng a csönd,
a gyilkos lételem –
és újra kell a méreg,
keverjetek, ha kérek,
vigaszt ez úgysem ad,
de ezt is elfelejtem,
s minek vigasz nekem,
ha mámorom
lefejtem?


(A harmadik év)

A vigaszfa vigaszágán
virul végre a virág,
örömszínben, aranysárgán,
odatódul aki lát.

Indulunk nagy zümmögéssel,
vén Királynőnk kölykei,
ki a kaptárkoponyából:
szedjünk nektárt Őneki!

Ezer és egy gondolatként
szüreteljük le a jót,
s visszük haza, hadd örüljön,
etetjük a Nagyanyót.

És mialatt szüreteltük,
elhittük az igazát:
szabadsággal kínált minket
vigaszfán a vigaszág.

Átköltözünk egytől egyig,
nektárt hordunk át oda,
egy a gond: a sok herének
ki legyen az új ura?

Nincs királynő, megesküdtünk:
„A régit nem hozom át!”
s körbedongunk gömbalakban
egy új kaptárkoponyát.


(A negyedik év)

Ugrál benned a lét, s te is ugrálsz benne a létben.
    Mint egy gömb, gumiból, benne elég levegő,
áttetsző falain bár nem tisztán jön a fény át,
    annyi igen, hogy az út látszódjék valahogy.
Gond akkor van csak, ha te bent pattanni szeretnél,
    ám a terepviszonyok másfele indítanak.
Buksi fejeddel fogsz tompán a tetőre tapadni,
    fordul a gömb, s a világ körberöhög sebesen.
Attól függ, hogy a völgy, min a gömb lefelé gurul éppen,
    mennyire mély, meredek, hogy mikor áll le veled.
Hányni ne próbálj itt, mert nincs bevezetve a közmű,
    szedd hát össze magad, s ugráld végig utad!

Lombik

Konstancinápoly környékén

Míg az üvegét egy alpinista mossa,
     Kinek köteleit magas szél kapdossa,
Hadd vezetlek körbe, kattogjon a Nikon,
     Bemutatom neked gigászi lombikom!
Ott lent a pincében, lom és rom és por van,
     Ne menjünk le, Múzsám, fotózd innen, gyorsan!
Van annál szebb vidék, nézd a talajszintet!
     Ránk mosolyog innen egy tiszta tekintet,
Anyai fülednek biztosan oázis,
     Amikor egy költő éppen csak oázik.
De hagyjuk el, Drága, ezek csak ösztönök,
     Két szinttel feljebb már ő is egy rossz kölyök:
Nézd, egy macskát pörget a farkánál fogva,
     S a Doppler-effektust ennélfogva tudja.
Gyere, másszunk feljebb! Képregényvilágból
     Lopkod ki hősöket, montíroz és másol,
Kreatív a gyermek, szuper-képességek
     Egyvelegével hoz jót a népességnek.
Amott egy tanárnő, ruhája fátyola
     Mindent elénk tára, mikor lehajola,
S nézd a következő hatvanhárom szintet:
     Mennyi képzelt helyzet, lesül a tekintet!
Színesebbre festi, mint a valóságot,
     Olyanokat lát, mit tévében sem látott.
És még fogalma sincs, mekkora hibát vét,
     Hogy nem folyamodik valódi libákért.
Na és itt a könyvtár, épp a WC mellett,
     S hogy melyik tágasabb, könnyű a felellet.
Ebben a kicsiben sincsen semmi rendszer,
     Lévén felforgatja minden évben egyszer.
S fölértünk a mostba, gyönyörű iroda,
     Asztallal és géppel, éppen most ír oda.
Konstanzról ír, látod, hogy arra mi folyik,
     S hozott egy kezdeti konstanzi nápolyit.
Ugye kéred, Múzsám? Tátsd csak ki a szádat!
     Ja, és egy apróság: sajnos nincs kijárat.